Vállalkozás életútja

Egy vállalkozás életpályája során általában az egyszerű, kis szervezettől a nagy, komplex, bonyolult céges struktúrák felé mozdul el. Minden szakasznak megvannak ugyanakkor a maga jellegzetességei – akár a szervezetet, akár a finanszírozási igényeket nézzük.

Legfontosabb kapcsolódó témák

Forrásbevonás Elvárt hozam / Megtérülés MFB Csoport

Minden cég élete a vállalkozás megalapításával kezdődik: az alapítók valamilyen jövőbeli üzleti cél érdekében összefognak és ehhez valamilyen megfelelő cégforma szerinti társas vállalkozást hoznak létre.

A kezdő vállalkozások közös jellemzője, hogy az alapító atyáknak/anyáknak – saját szakterületük mellett – számtalan olyan dologhoz is érteniük kellene, amit megkíván egy cég vezetése: ismerniük kellene a HR és a számvitel alapszabályait, otthonosan kellene mozogniuk az informatika világában és nem szabad(na) zavarba jönniük, amikor a cég finanszírozásáról, cash-flow és pénzügyi tervéről van szó.

A helyzetet csak nehezíti, hogy e kezdő vállalkozások szinte mindig mikrovállalkozások,  azaz nem rendelkeznek olyan kialakult menedzsmenttel, szakértői vagy tanácsadói körrel, akik ebben hathatósan segíteni tudnának nekik. Nincs ez persze másképp a hasonló méretű és korú startupokkal sem: igaz, mivel ők valamilyen innovatív termék és az abból fakadó nagyon gyors növekedés ígéretével lépnek a piacra, már könnyebben lelnek szakmai támogatókra a startup-ökoszisztéma különböző szereplőinél, legyenek azok mentorok, inkubátorok vagy épp angyalbefektetők.

Bár a startupok esetén e szereplők gyakran a cég finanszírozásában is szerepet vállalnak, mégis a kezdő cégek esetében szinte mindig alapvető a családi-baráti finanszírozás jelentősége.

A fenti szempontból a kezdő cégek egy sajátos alesetét jelentik az egy adott célra gyakran jelentős vállalatok által létrehozott projektcégek, illetve az – elsősorban az egyetemi szférából érkező, ottani kutatásokat már gazdasági társaságként továbbvivő vagy hasznosító spin off vállalkozások.

Ahogy korosodik és nő egy cég, úgy válik sok szempontból egyre könnyebbé a helyzete: mivel van előélete, ezért már a bankok különböző hiteltermékeihez is hozzáférhet, mivel van valamilyen vagyona, ezért könnyebben tud fedezetet biztosítani, azaz garanciát vállalni e hitelek visszafizetésére, és egyben megnyílnak az eszközalapú finanszírozás és akár a nagyobb kockázatitőke-ügyletek lehetőségei is.

Egy kisvállalkozás még gyakran magára van utalva, ugyanakkor egy középvállalkozás, pláne egy nagyvállalat már kialakult, minden üzleti területet lefedő menedzsmenttel rendelkezik, és mérete okán már izgalmas partner a különböző szakterületek tanácsadói számára is.

Természetesen a sikeres cégek sem növekszenek és működnek örökké: tulajdonosaik számtalan okból dönthetnek úgy, hogy abbahagyják a közös munkát, végelszámolják a céget vagy épp nem állnak ellen egy nagyobb hal felvásárlási szándékának. De sajnos előfordulhat és elő is fordul ennél rosszabb forgatókönyv: számos vállalkozás élete fejeződik be csődhelyzetben való megszűnéssel.

Utoljára szerkesztve: 2021. augusztus 6.

Kapcsolódó témák












Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!