Nagyvállalat / Nagyvállalkozás

Az EU-s definíció szerint nagyvállalatnak azokat a cégeket tekintjük, ahol az alkalmazottak száma meghaladja a 250 főt vagy az árbevétel az 50, vagy a mérlegfőösszeg a 43 millió eurót.

Hogy mit tekintünk nagyvállalatnak, az jellemzően szubjektív kérdés, induló vállalkozásként például minden más cég nagynak tűnik, amivel versenyzünk a piacon vagy amelyiktől megrendelést lehet szerezni. 

Van azonban a nagyvállalat fogalmának egy igencsak praktikus megközelítése is, ugyanis az EU-s pályázatokban jellemzően ki van írva, hogy milyen mikro-, kis-, középvállalkozásoknak, vagy esetleg éppen nagyvállalatoknak szánják. Ebből a szempontból mindenképpen jó, ha tudjuk, hol a helyünk és jó, ha tudunk róla, hogy amikor kategóriát ugrunk, akkor bizony megváltozhatnak a pályázati lehetőségeink. 

Az EU definíciója szerint nagyvállalatnak minősül az a cég, amelynél a foglalkoztatottak száma meghaladja a 250 főt vagy az éves nettó árbevétele nagyobb 50 millió eurónál, vagy a mérlegfőösszege meghaladja a 43 millió eurót. Magyar szemmel nézve ezek valójában nagyon nagy cégek: ilyen árbevételről a magyar cégek zöme csak álmodni mer, és lássuk be, a 250 alkalmazott sem gyerekjáték.

Utoljára szerkesztve: 2021. augusztus 6.

Kapcsolódó témák






Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!