MFB Gazdaságélénkítő Program

2020-ban közel 1500 milliárd forintos keretösszegű hitel-, tőke- és garanciaprogram csomagot dolgozott ki az MFB Csoport a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozására és a hazai vállalkozások finanszírozásának biztosítására.

Az MFB Csoport által kidolgozott MFB Gazdaságélénkítő Program a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint a nagyvállalatok számára célzott módon biztosítja a működés fenntartásához, munkavállalóik megtartásához, illetve beruházásaik megvalósításához szükséges forrást. 

Az újonnan kidolgozott, illetve jelentősen átalakított három hitel-, kettő garancia- és három tőkeprogram révén az MFB Csoport összesen 1490 milliárd forint összegű finanszírozási megoldást nyújt a vállalkozások számára. A program finanszírozási termékeinek igénybevételét állami kezességvállalás, valamint kamat- és díjtámogatás segíti a csomag egyes termékein keresztül.

Az MFB mint bank saját forrású hitelprogramjai közül elsősorban a mikro- és kisvállalkozásoknak jelent segítséget az MFB Krízis Hitel, amely pénzügyi vállalkozásokon keresztül igényelhető. A hitelprogram keretében a vállalkozások 2,5%-os éves kamat mellett vehetik fel a hitelt minimum 1 millió, maximum 150 millió forint összegben, általános beruházási célokra, forgóeszköz-finanszírozásra – ideértve a likviditásfinanszírozást is. 

Az MFB Versenyképességi Hitelprogram elsősorban nagyvállalkozások, illetve a jelentős beruházást tervező középvállalkozások számára jelent hatékony eszközt. A hitelprogram felhasználható beruházás, forgóeszköz finanszírozására, hitelkiváltásra és akvizíció, azaz részesedésvásárlás finanszírozására, illetve likviditásfinanszírozásra is. 

Mindkét hitelprogramot 80%-os állami kezességvállalás egészíti ki, a kamathoz pedig további 0,1% kezességvállalási díj kapcsolódik. 

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programhoz (GINOP) tartozó KKV Technológia Hitelprogram keretében beruházások és likviditás finanszírozására is igényelhető hitel az MFB Pontok hálózatában – nullaszázalékos kamat mellett. 

A Garantiqa által kezelt Krízis Garanciaprogram 500 milliárd forintos hitelgarancia-program keretében a vállalkozások folyószámlahiteleikhez, forgóeszköz- és beruházási hiteleikhez vehetik igénybe a 90%-os mértékű állami garanciavállalást. A garanciaprogramok kiegészítésére létrejött az MFB Vis Maior Garanciaprogram, amely 1 milliárd forinttól nyújt hitelhez kapcsolódó garanciát.

Az MFB csoport kockázatitőke-befektetésekre szakosodott tagja, a Hiventures három új tőkeprogramot hirdetett meg, összesen 371 milliárd forint keretösszeggel. A programok mentőövet jelenthetnek a bajba jutott, alacsony fedezettel rendelkező kkv-k számára (KKV Mentő Tőkeprogram), illetve gyors segítséget nyújthatnak a sikeres, de a válság miatt megtorpant startupoknak (Startup Mentő Tőkeprogram). Emellett segítséget nyújtanak a bajba jutott stratégiai cégeknek, eszközt biztosítanak a vállalat- és ingatlanfelvásárlásokhoz bel- és külföldön egyaránt (Krízis Tőkeprogram I.). 

Utoljára szerkesztve: 2021. augusztus 24.

Kapcsolódó témák









Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!