Likviditás

A likviditás azt mutatja meg, hogy egy vállalkozás valamilyen időtávon képes-e határidőre teljesíteni a várható fizetési kötelezettségeit, tartozásait, azaz rendelkezik-e kellő mennyiségű pénzzel.

A megfelelő likviditás azt jelenti, hogy a vállalkozás valamilyen időtávon belül minden időpontban határidőre teljesíteni tudja fizetési kötelezettségeit. A likviditási helyzetet vizsgálhatjuk egy hónapra, fél évre, de leggyakrabban az egyéves kitekintést használják. 

Likviditási problémával jellemzően akkor kell számolni, ha a cég a tőkéje túl nagy részét köti le tartósan és emiatt a vállalkozás nem tudja időben kifizetni a vállalt kötelezettségeket, mivel nem tudja a lekötött eszközöket időben pénzzé tenni. Ez ellen leginkább egy rendesen vezetett cash-flow táblával lehet védekezni. De likviditási problémát okozhat vevőinek késedelmes fizetése is – erre a faktoring jelenthet megoldást.

Az induló vállalkozásokra gyakran jellemző, hogy a fejlődésnek a likviditási problémák szabnak határt, illetve az, hogy a szükséges fedezet hiánya miatt nem kapnak a bankoktól hitelt. De érettebb vállalkozásoknak is akadhatnak hasonló gondjai, például egy nagyobb volumenű projekt esetén, amelyet előre kell finanszírozni – igaz, számukra már több banki hiteltermék is rendelkezésre áll.

A likviditás mindamellett egy mérhető fogalom: a likviditási mutatószám azt fejezi ki, hogy a likvid eszközök hányszorosát teszik ki a céggel szembeni követeléseknek, tehát hogy a vállalkozás mennyire tud eleget tenni az összes rövid lejáratú kötelezettségének. 

Utoljára szerkesztve: 2021. augusztus 2.

Kapcsolódó témák






Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!