Adó / Adózás

Bár szeretnénk azt hinni, hogy az „én cégem, az én pénzem” szabály érvényesül a mindennapokban, ez sajnos nem így van. Ha céget alapítasz az adózási forma megfelelő kiválasztása és az ehhez kapcsolódó szabályok következetes betartása is elengedhetetlen része a sikernek.

Abban a pillanatban, amikor cégünk megalakul, az erre szánt pénzt egy olyan zsebbe raktuk, ahonnan nem költhetünk szabadon bármire. Sőt ettől kezdve vállalkozásunkat többféle, a cég működésével, eredményével kapcsolatos adó, hozzájárulás, illetve természetesen a vállalkozásban foglalkoztatottak után fizetendő adók és járulékok is terhelik majd.

A céges adózás alapfogalmai nem az egyes adózási konstrukcióknál kezdődnek. Fontos, hogy a választott cégformától függően egyéni vállalkozóként jellemzően csak egyszeres, cégként kettős könyvelésre vagyunk kötelezettek. Ugyanígy lényeges, hogy az általános forgalmi adó (áfa) tekintetében hogyan viselkedik majd a cég: áfakörbe tartozó vagy alanyi áfamentes-e, illetve alkalmazza-e a pénzforgalmi áfaelszámolást.

Jelenleg egy átlagos céget az alábbi adók terhelnek:

- a nyereségadó vagy társasági adó – mértéke 9%, alapja a vállalkozás árbevétele, amelyből levontuk elszámolható költségeinket. A társasági adó kifizetése után megmaradó nyereségrészt nevezzük adózott eredménynek, ebből lehet osztalékot fizetni. 

- az osztalékadó – mértéke 15% szja+13% szociális hozzájárulási adó. Ezek alapja a felvett osztalék.

- az iparűzési adó – mértéke attól függően változik, hogy a céged székhelye hol van. Jellemzően 1-2%, alapja vállalkozás árbevétele, de csökkenti a bevételből kivont anyagköltség és közvetített szolgáltatások összege. Vannak továbbá egyszerűsített vállalkozói adóformák, ahol bevételi összeghatároktól függően fix összeg. 

- az egyéb adók – a gépjárműadó, az ingatlanadó, az idegenforgalmi adó, amelyeket nem minden vállalkozásnak kell fizetnie, és ezek mértéke országosan nem egységes. 

A „rendes” céges adókonstrukció mellett léteznek kifejezetten a mikro- és a kisvállalkozások igényeihez szabott adókonstrukciók is: ilyen például a kata, az átalányadó és a kiva.

Végül egy jó tanács: könyvelő nélkül soha! 

Vállalkozóként rengeteg olyan törvényi előírással találkozunk, amikkel cégünk megalapításáig nem kellett foglalkozni, mostantól viszont betartásuk a mi – többek között anyagi – felelősségünk. Ebben az egyik legnagyobb segítség egy jó könyvelő lesz. Ha megismeri a vállalkozást, azt, hogy mivel és hogyan foglalkozik, tudni fogja a cégre vonatkozó egyedi szabályokat. Ezekkel egyrészt éves szinten akár több százezer forint adót spórolhatunk teljesen legálisan, másrészt egy csomó elkerülhető tortúrától és büntetéstől kímélhetjük meg magunkat.

Utoljára szerkesztve: 2023. március 29.

Kapcsolódó témák





Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!