Bootstrap / Önfinanszírozó startup

A számítástechnika világában elterjedt kifejezés, mely arra utal, hogy az adott program automatikusan tölti be és futtatja le az utasításokat. A startup világban a külső segítséget nem igénylő, önfinanszírozó, önellátó vállalkozásokra használják a kifejezést.

  • + Az alapítók többet kísérletezhetnek és megmarad a teljes tulajdonrész.
  • + Nincs befektetői nyomás, őszintébb lehet a termék.
  • + A legtöbb startup alapítói megtakarításból indul el.

  • - A kevés pénz korlátozza a növekedést, ronthatja a minőséget.
  • - A befektető nem csak pénzt, de tudást és ismeretséget is hozna.

A „bootstrapping” kifejezésnek nincs meghonosodott magyar megfelelője, a startup világban azt jelenti, amikor egy cég alapításakor vagy nagyon korai fázisában nem jelenik meg angyalbefektető vagy korai tőkebefektető, hanem az alapítók meglévő megtakarításaikból és szerencsés esetben az első eladásokból képesek finanszírozni a működést. A kifejezés főnévként is előfordul: „bootstrap” az a vállalkozás, mely külső tőke és támogatás nélkül indul el.

A kifejezés eredete a korai 19. századból származik és a csizmák tetején lévő pántra utal, mely nélkül szinte lehetetlen lenne felvenni a csizmát. Később a számítástechnikában a „bootolás” kifejezés is ebből a szóból ered, illetve mára többféle önindító tevékenységet is így neveznek.

Manapság a startupok több mint 80 százalékát az alapítók (és a közeli család, barátok) személyes megtakarításaiból indítják el. Ennek ellenére a bootstrap a legritkább esetben válik gyorsan profitábilis vállalkozássá, sőt jellemzően lassan épül fel benne a bevétel és lassan alakul ki a vállalkozás körüli biztonsági háló, ami a jövőbeni építkezést kiszámíthatóbbá tenné.

Ahogyan a fenti korabeli utalás is a lehetetlen szinonimájaként használja, úgy a startup világban is a nehezebb útnak számít a bootstrap, főként amiatt, hogy a teljes pénzügyi felelősséget a vállalkozóra helyezi. Az extrém módon korlátozott erőforrás visszafoghatja a növekedést, nehezíti a promóciót, sőt rosszabb esetben a termék minőségét és integritását is kockáztatja. 

A másik oldalon a vállalkozónak teljes kontrollja marad a saját terméke, szolgáltatása és a cég felett is. Ez sokkal rugalmasabbá teszi a működést, szükség esetén megkönnyíthet egy váratlan, ám szükséges stratégiaváltást (szakszóval: pivotálást) is. További előny, hogy a startupok életében jelentős mennyiségű időt igénylő befektetői pitchek, prezentációk sem veszik el az alapítók idejét, minden figyelmükkel és energiájukkal a terméket építhetik.

A bootstrapping tehát lehetővé teszi az alapítók számra, hogy többet kísérletezzenek, szokatlan megoldásokat próbáljanak ki vagy a piacra lépéssel kivárják az optimális időpontot. Természetesen ettől függetlenül ugyanúgy szükség van üzleti tervre, validálásra. Nincs ugyan befektetői nyomás, lépéskényszer, de a források szűkössége, a piac változása mégis gyors üzletfejlesztésre ösztökéli az alapítókat. 

Utoljára szerkesztve: 2021. július 23.

Kapcsolódó témák







Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!