Seed money / Magvető befektetés / Magvető tőke

A magvető befektetés célja, hogy tulajdonrészért cserébe a startupok üzletmenetét életben tartsa addig, amíg önállóan is képesek pénztermelésre és így nagyobb tőkebefektetést is tudnak vonzani.

A magvető tőke az induló startup vállalkozások számára nyújt forrásokat ahhoz, hogy a megcélzott piacot képesek legyenek feltérképezni, ötleteiket és termékkezdeményeiket, MVP-ket képesek legyenek valós körülmények között validálni, majd ennek megfelelően tudjanak életképes üzleti tervet, üzleti stratégiát készíteni. A magvető fázisban tehát jellemzően még nem a cégben dolgozó emberek számának növelése a cél, hanem a korai és gyors igazolása a termék vagy szolgáltatás piacképességének.

A kockázati és a magvető tőke között az elsődleges különbség az összegek nagyságrendjében és forrásában van. Míg a kockázati tőke már jellemzően intézményi befektetőktől érkezik, addig a magvető tőke gyakran magánbefektetőktől, például angyalbefektetőktől vagy egyéb alternatív forrásból, mint a közösségi finanszírozás (crowdfunding), de akár baráti és családi összefogás eredménye is lehet az első tőkeinjekció.

Jellemző, hogy angyalbefektetőként olyan személyek jelennek meg a piacon, akik már túl vannak egy vagy több sikeres exiten vagy egyéb módon sikeresek a vállalkozói életben. Így az angyalbefektető a magvető befektetésben nem kizárólag pénzügyi forrást nyújt, hanem szakmai mentorként is felléphet.

Az üzleti angyalokkal való kapcsolatépítés tipikus terepei a startup tematikájú konferenciák, előadások, meetupok, szakmai események és a közösségi médiában létező online szakmai közösségek. Az ismert üzleti angyalok rengeteg befektetési megkeresést kapnak, így jellemzően a kérések többségét elutasítják saját megérzéseik, tapasztalataik alapján.

A magvető tőkebefektetések másik tipikus terepe az inkubátor- és akcelerátorprogramok, melyek jellemzően szakmai műhelyekhez, co-working irodákhoz vagy nagyvállalatokhoz kötődnek. Ezeken a helyeken a tőkebefektetők, angyalbefektetők és szakértők közös halmaza lelhető fel, így kapcsolatépítés és szakmai segítség szempontjából is hasznos környezetet nyújtanak ezek a programok.

Utoljára szerkesztve: 2021. augusztus 25.

Kapcsolódó témák







Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!