Exit

Exitnek nevezzük a tulajdonos vállalkozásból történő kiszállását. Erre – csakúgy, mint egy cég életében oly sok minden másra – érdemes előre, tervezett módon felkészülni.

Egy kezdő vállalkozásban a tulajdonosoknak nem feltétlenül van exit stratégiájuk, azaz rendesen alátámasztott tervük arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet a legjobb feltételekkel (azaz általában a legmagasabb áron) kiszállni a cégből. A cég életútjának egy későbbi, érett szakaszában azonban már érdemes ezt végiggondolni, sőt számos vállalkozói kézikönyv azt javasolja, „mindig vezesd úgy a cégedet, mintha exitre készülnél”. Ez nemcsak azért jó mondás, mert nem várt élthelyzetek mindig bekövetkezhetnek, hanem azért is, mert sokan akkor szembesülnek a cégvezetési problémákkal, amikor a piac nem akarja megadni az általuk elképzelt árat a vállalkozásért.

Az exit stratégia arra világít rá, hogy nem elég a tulajdonos részéről az eladási szándék, a sikeres kiszálláshoz és a jó vételárhoz (és egyéb feltételekhez) az is kell, hogy a vevő át tudja venni a céget, képes legyen azt legalább hasonlóan sikeresen irányítani vagy integrálni a saját már meglevő szervezetébe. Ehhez pedig átlátható működés, világos feladat- és felelősségleosztás, minden ügyeskedést nélkülöző könyvelés és mérlegek kellenek. 

Első lépés lehet a cégből történő kiszállás folyamatában az operatív vezetés átadása, mert ennek során még tét nélkül kirajzolódhat a tulajdonos túlzott személyes befolyása a cég működésére: a „one man show” az értékesítést leginkább akadályozó tényezők egyike. 

Tipikusan ez a helyzet, ha a tulajdonos tartja a kapcsolatot az összes beszállítóval, az ő fejében gyűlnek a piaci információk és az ő telefonjában keverednek a partnerek és a vevők elérhetőségei. Ilyenkor a potenciális vevő széttárja a karját és továbbáll, mert pontosan tudja, hogy a régi tulajdonos ismeretei nélkül a cég praktikusan üzemeltethetetlen. 

Kicsit más a szituáció, ahol vannak potenciális utódok és szóba kerül a generációk közötti átadás. Ez kényes terület, mert mindig kérdés, hogy az utódok milyen felhatalmazást kapnak a vállalatvezetéshez, van-e egyáltalán affinitásuk valamilyen vezető pozícióhoz vagy a rokoni szál az egyetlen kapocs, ami a céghez köti őket. Az operatív vezetés átadásának képessége mindenesetre a generációk közötti cégátadásnál is fontos lépés.

Ha a vállalkozás a tulajdonostól függetlenül is tud jól működni, akkor van értelme exitről beszélni. Ilyenkor alapvetően kétféle, szakmai és pénzügyi befektető jöhet szóba. 

A pénzügyi befektetők mindig megtérülés alapon vizsgálják a céget és annak értékét. A szakmai befektető ezzel szemben azt is nézi, hogy az akvizíció során a céggel mekkora piaci részesedést vásárol és hogyan tudja azt a meglévő portfóliójába integrálni. Ez jellemzően a szinergiahatások kiaknázását jelenti, vagyis azt, hogy a tranzakció révén milyen költségcsökkentést vagy hatékonyságnövelést tud elérni. Ilyen lehet a közös értékesítés, könyvelés, egy közös technológiai platform kialakítása vagy bármi más.

További lehetőség a fúzió. A cégértékelés természetesen ekkor sem marad el, sőt mindkét cégre vonatkozóan el kell végezni a szinergiahatások alapos feltérképezésével együtt. Szóba kerülhet emellett a menedzsmentkivásárlás, aminek feltétele az operatív menedzsment korábbi sikeres átadása. 

A tulajdonos kilépését az eddig felsorolt megoldások bármelyikénél fokozatosan is meg lehet valósítani. Ennek előnye a tulajdonosi ismeretek szisztematikus átadása, de hátránya, hogy az új és a régi vezetés között könnyen feszültség alakul ki akár a követendő stratégia, akár a vezetési stílus kérdésében. Ennek elkerülése érdekében az új tulajdonosok jellemzően akkor sem érik be 50 százaléknál kisebb részesedéssel, ha egyébként nyitottak arra, hogy ne a társaság egésze kerüljön a kezükbe.

Lehetséges kimenet, de Magyarországon nem túl jellemző a cég tőzsdére vitele. A tőzsdére bocsátás költséges, sok adminisztrációt és extrém transzparenciát kívánó folyamat, ezért általában csak nagyon stabil és nagyobb méretű (kapitalizációjú) vállalatok esetén kifizetődő.