Fundraising

Induló vállalkozások, startupok esetében a befektetés keresésének folyamatát jelenti, azt az időszakot, amikor egy cég valamilyen finanszírozás bevonására fókuszál a gyorsabb növekedés reményében.

Minden startup vállalkozás életében eljön a pillanat, amikor tőkét kell vagy célszerű bevonni. A kényszerű tőkebevonás mindig nehézkesebb, hiszen ez azt jelenti, hogy a vállalkozás fogytán van az alapítók vagy a korábbi befektetők pénzéből. Ezt nem lehet eltitkolni a potenciális befektetők elől, hiszen ők a beszállásuk előtt gondosan átvilágítják a céget. 

Ha viszont tudják, hogy befektetésük nélkül a cég hamarosan kifut a finanszírozásból (vö. a havonta a cég által elégetett pénz mennyiségével), az nagymértékben rontja az eredeti tulajdonosok alkupozícióját. Ennek az az eredménye, hogy ugyanakkora tulajdonosi hányad átengedéséért kevesebb tőkéhez fognak jutni. A fundraising ebben az értelemben olyan, mint a hitelfelvétel, akkor a legjobb végrehajtani, amikor még nincs égetően nagy szükség rá. 

A fundraising akkor lehet sikeres, ha a vállalkozás világosan be tudja mutatni a céljait és meg tudja világítani a potenciális befektetőknek, hogy milyen célra kívánja fordítani a tőkét, amihez a befektetés után hozzájut. A legtöbb vállalkozás életében vannak egymást követő nagy ugrások (ezt nevezik skálázhatóságnak), a befektetők ezekben látják a legtöbb fantáziát). Ilyen lehet a prototípus vagy MVP legyártása egy korai szakaszban, a tömeggyártás elindítása egy későbbiben vagy egy új piac (másik ország), esetleg egy új piaci terület (másik fogyasztói csoport) meghódítása. 

Minél világosabb és jobban körülhatárolható a cél és a cél által elérhető jövőbeli eredmény, annál könnyebb befektetőt találni. Éppen ezért fontos, hogy a vállalkozás pénzügyi, marketing- és üzleti terve a fundraising pillanatában a lehető legjobb állapotban legyen, ne legyen támadható (ne tartalmazzon valótlanságot és semmilyen egyéb „kozmetikázást”), ne legyen túlzó és voluntarista, és naprakész adatokkal legyen tételesen alátámasztva. A fundraising e tekintetben nagyon hasonlít a tulajdonosi exithez

Ha mindez adott, akkor érdemes belevágni a fundraising folyamatába. Ennek legfontosabb eleme az, hogy a vállalkozásnak tudnia kell, milyen típusú befektető lenne a számára leghasznosabb, és a függetlenség milyen fokát kívánja fenntartani magának a régi vezetés. Tudni kell, hogy a legtöbb befektető irányító többséget szeretne szerezni a vállalkozásban, mert ez biztonságot jelent a számára. Ez csak igen erős alkupozícióval, nagyon jó vállalati kilátásokkal és erős alkuk eredményeképpen kerülhető el, és a tulajdonosoknak többnyire el kell fogadniuk, hogy a kisebbségi pakett egységnyi részét a befektetők alacsonyabbra értékelik, mint a többségiét.

A vállalkozás kezdeti időszakában nagy függetlenséget biztosít a tulajdonosoknak a közösségi finanszírozás, mentor típusú, azaz a céget tanácsaival is segítő befektető lehet az üzleti angyal, érettebb szakaszban pedig segítséget és nagyobb tőkét jelenthetnek a kockázatitőke-alapok.

Végül ott vannak még a szakmai befektetők, de az már szinte mindig az exit kategóriájába tartozik, hiszen ők kizárólag többségi tulajdonnal foglalkoznak és azon belül is a társaság integrációjában, és ezzel az eredeti tulajdonos függetlenségének megszüntetésében látják az üzleti lehetőséget.

Utoljára szerkesztve: 2021. július 20.

Kapcsolódó témák








Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!