Aláírási címpéldány

Egy céggel megkötött szerződés csak akkor érvényes, ha valóban a cég képviselője írta alá úgy, ahogyan ezt számára a társaság létesítő okirata előírja. Arról, hogy egy cég nevében tényleg a megfelelő aláírás kerül-e a szerződésre, az aláírásmintából és az aláírási címpéldányból győződhetünk meg.

Az aláírási címpéldány – az aláírásminta mellett – arra szolgál, hogy a cégek partnereinek hiteles tájékoztatást adjon arról, hogy 

  • egy adott személy tényleg képviseli-e a társaságot,
  • ezt önállóan vagy más képviselőkkel együtt teszi, és 
  • az aláírása hogyan néz ki, és hogyan számít cégszerűnek (azaz pl. szükséges-e pecsét vagy érvényes anélkül is a cégnév kiírása és az aláírás együttese).   

Különféle állami vagy európai uniós pályázatok, hivatalos eljárások során a friss aláírási címpéldány bekérése rutinnak számít. Ha mi szeretnénk partnerünk részéről aláírási címpéldányt látni, nekünk is érdemes ebből frisset kérni. 

Az aláírási címpéldányt közjegyzők készítik el, nagyjából öt-hatezer forintos nagyságrendű díj ellenében, a személyi okmányok és a cégiratok alapján gyakorlatilag bármikor, tetszőleges alkalommal. 

Az aláírási címpéldány közokirat, tehát alappal bízhatunk meg abban, hogy a rajta feltüntetett személy valóban úgy képviseli a céget, ahogy az benne szerepel. 

Utoljára szerkesztve: 2021. augusztus 6.

Kapcsolódó témák




Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!