Személyre Szabott Ügyintézési Felület / SZÜF

A személyre szabott ügyintézési felület a közigazgatási ügyek leltára, központi katasztere, amely lehetővé teszi az elektronikus ügyintézést választó ügyfelek számára, hogy a számukra fontos szolgáltatásokat egy egységes és áttekinthető felületen keresztül érjék el.

A SZÜF az e-ügyintézési törvény meghatározása szerint a jogszabályban kijelölt szolgáltató által nyújtott olyan, az ügyfél által személyre szabható internetes alkalmazás (ún. KEÜSZ), amely az azonosított ügyfél számára egységesen elérhető lehetőséget biztosít a közigazgatási ügyek elektronikus úton történő intézéséhez.

A különböző, magánszemélyeknek és vállalkozásoknak szóló e-közigazgatási szolgáltatások egyaránt erről a központi felületről érhetők el. A portál tematikus csoportokba rendezve biztosít könnyű eligazodást az intézhető ügyek között. A SZÜF felületén az ügyfelek által elérhető ügyek száma (beleértve az ePapíron keresztül elérhető ügyeket) meghaladja az ezres nagyságrendet.

A korábban magyarorszag.hu néven ismert központi közigazgatási portál utódjaként funkcionáló SZÜF-ön bármilyen regisztráció nélkül is meg lehet ismerkedni a különböző közigazgatási ügyekkel (ügyleírásokkal, folyamatokkal, felelősökkel, határidőkkel, költségekkel stb.), ugyanakkor ügyintézésre kizárólag azonosítást (így KAÜ, Ügyfélkapu vagy a telefonos azonosítás) követően van lehetőség.

A felület előnye, hogy mobiltelefonra optimalizált verziója okostelefonokon is támogatja az e-közigazgatási ügyek intézését.

Utoljára szerkesztve: 2021. augusztus 25.

Kapcsolódó témák



Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!