PSD2 / Második pénzforgalmi irányelv / Revised payment services directive

A PSD2 egy európai uniós irányelv, melynek célja, hogy a pénzügyi szolgáltatások piacán elősegítse a versenyt a különböző szolgáltatók között, miközben erősíti e digitális tranzakciós szolgáltatások biztonságát is.

A mindent átszövő digitalizáció folyamata már a kétezres évek elején is kopogtatott a pénzügyi szolgáltatói szektor ajtaján, igazán azonban a 2010-es évek második felében, a fintech forradalommal rúgta be az ajtót. Ekkorra számtalan új szolgáltatási ötletet, a felhasználóknak olcsóbb és egyszerűbb működést ígérő fintech vállalkozás jutott el odáig, hogy komoly kockázatitőke-befektetések után már széles körben is elkezdtek szolgáltatásokat is kínálni. 

Ez viszont előhozott két komoly problémát is: egyrészt a banki ügyfelek különböző adatait csak a bankok ismerték, miközben számtalan cég jött elő olyan ötletekkel, melyekhez ismerni kellett volna nem beazonosítható, „ömlesztett” csomagban ezeket az adatokat. Másrészt újra kellett gondolni a pénzügyi tranzakciók biztonságának fogalmát is, hiszen a jellemzően erős felügyelet alatt lévő bankok mellett így már más piaci szereplők – lásd a PayPal, Revolut, Transferwise vagy a magyar Simple és Barion -- is kínáltak ilyen – online fizetési, mobilfizetési -- szolgáltatásokat.

E piaci igényekre válaszul jött létre az Európai Unió második (vagy módosított) pénzforgalmi irányelve – az angol elnevezéséből fakadó rövidítéssel a PSD2. Az irányelv deklarált célja a pénzügyi szektorban a verseny növelése, a digitális szolgáltatások terjedésének elősegítése, és ezáltal a díjak csökkentése: elsősorban azáltal, hogy a bankok mellett más szereplők belépését is ösztönzi e területre.

Ehhez a PSD2 kötelezte a bankokat, hogy hozzanak létre egy, ügyfelek adataihoz szabályozott hozzáférést biztosító platformot (szaknyelven: API-t), ami támogatja az új fintech cégeket abban, hogy fejleszthessék szolgáltatásaikat, illetve megengedi számukra, hogy online fizetési tranzakciókat indíthassanak vagy fogadjanak.

Mindez persze együtt járt különböző biztonsági lépésekkel is. Egyrészt a fintech szolgáltatókra is vonatkoznak immáron felügyeleti szabályok és előírások – ha nem is olyan mértékben, mint a hagyományos kereskedelmi bankokra. Másrészt növelték a fizetési tranzakciók biztonságát is: ezt szolgálja az ún. erős ügyfél-hitelesítés, amely kifejezetten az ügyfelek védelmét biztosítja (ez az, amikor pl. egy kártyával történő online vásárlás esetén két, egymástól független azonosítót kell megadnunk az adott tranzakció jóváhagyásához).

Utoljára szerkesztve: 2021. augusztus 24.

Kapcsolódó témák





Kapcsolódó gyűjtemények

Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!