PayPal

A PayPal az egész világon elterjedt online fizetési megoldás. Helyi és nemzetközi, asztali számítógépes és mobilos fizetések indítását és fogadását is lehetővé teszi.

Az 1999-ben az Egyesült Államokban indult PayPal úttörő szerepet játszott az internetes fizetési piacon. Népszerűvé válása összefonódott az eBay aukciós oldal (a magyar Vatera amerikai példaképe) felfutásával: magánszemélyek és kisebb vállalkozások milliói számára tette lehetővé a biztonságos, követhető, egyszerű pénzküldést és fogadást. 

Alapműködése az úgynevezett PayPal-számlákra épült: az eladónak és a vevőnek is rendelkeznie kellett PayPal fiókkal a tranzakció lebonyolítása érdekében. A kisebb vállalkozások számára kínált mai megoldás ugyanakkor lehetővé teszi az egyszerű bankkártyás fizetést is, nem feltétel tehát, hogy a vásárlónak legyen PayPal-fiókja.

A PayPal előnye a nagyrészt magyar nyelvű kezelőfelület, a kipróbált technológia és az, hogy viszonylag egyszerűen illeszthető be egy-egy weboldalba. Dedikált mobil felületei ugyancsak ide sorolhatók. 

Mindez természetesen egyáltalán nem azt jelenti, hogy mindenkinek, minden célra, minden üzleti helyzetben ez lenne a legmegfelelőbb megoldás. A villámgyorsan fejlődő fintech világában fizetési megoldást vagy megoldásokat csak a technológia, a jutalékrendszer és egyéb jellemzők alapos vizsgálata után szabad választani.

Utoljára szerkesztve: 2021. július 20.

Kapcsolódó témák



Kapcsolódó gyűjtemények

Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!