0%

Okosszerződés / Smart contract

Az okosszerződés egy olyan digitális program, mely a blokklánc technológiára épül. Kódok és adatok összessége, melyek előre programozott funkciókat hajtanak végre, amennyiben meghatározott feltételek teljesülnek.

Az okosszerződés egy konszenzusos, nem külső fél által ellenőrzött, auditált, validált megegyezés felek között. Az okosszerződés egyfajta blokklánc tranzakció, melyet nem tud befolyásolni egyetlen felhasználó sem, hanem a hálózatba feltöltött feltételek mentén előre leprogramozott módon hajtódik végre. 

A felhasználók interakcióba léphetnek a szerződéssel olyan módon, hogy bevisznek a rendszerbe tranzakciókat, melyek elindítanak előre meghatározott funkciókat. A szerződés működési logikája azonos a valódi jogi szerződésekkel, azt leszámítva, hogy a feltételek teljesülése esetén a megállapodott szabályok végrehajtása automatikus, a kódolás által kikényszerített. 

Az automatikus teljesülést úgy lehet elképzelni, mint egy italautomatát, amelynek az előre programozott „szerződése” úgy nézne ki, hogy HA van elegendő bedobott pénz ÉS van kiválasztott ital, AKKOR adja ki az italt az automata. És ahogyan az italautomata feleslegessé teszi a kereskedő számára az eladó alkalmazását, aki egyébként megszámolná a pénzt és kiadná az italt, úgy teszi feleslegessé az okosszerződés azon jogi személyek alkalmazását, akik a szerződéses feltételek teljesülését és azok következményeit ellenőrzik. 

Az okosszerződések egy nyilvánvaló példája lehet a jelzálog-hitelezés, ahol leprogramozható lehet, hogy amennyiben a vevő megfizette az összes önrészt és a földhivatal digitálisan is lekérhető adatbázisában is megjelent a szerződés, a bank automatikusan elutalja a hitelrészt, bejegyezésre kerüljön a jelzálogjog, illetve az eladóról a vevőre átkerüljön a tulajdonjog. Jelenleg annak ellenére, hogy a felek ezekben a lépésekben előre megállapodnak, minden egyes lépést az aktuális félnek igazolnia, a többi félnek pedig ellenőriznie kell – ezek a körök teszik ki a tranzakció erőforrásigényének jelentős részét.

A főkönyv eltárolja a szerződéses dokumentumokat, ami maximális biztonságot és transzparenciát biztosít a felek között. Egy bonyolult kereskedelmi tranzakció esetében rengeteg erőforrás megy el arra, hogy a felek meggyőződjenek arról, hogy a náluk lévő adatok, információk helyesek és naprakészek. Az okosszerződés esetében, mivel nem minden résztvevő félnél kell az adatokat biztonságosan tárolni, hanem egy decentralizált rendszerben a szerződésnek és dokumentumoknak egyetlen példánya létezik csak, ezért ez a fajta ellenőrzés eleve megspórolható.

Okosszerződésekkel hatékonyabbá tehetők kormányzati, közigazgatási funkciók, vállalati menedzsmentfolyamatok, gyártási ellátási láncok, de egyébként az okosszerződések megalkotójaként ismertté vált ethereumba bárki tölthet fel okosszerződést. A megoldás egyetlen hátránya, hogy nem képes a digitális világon kívüli eseményeket közvetlenül ellenőrizni, így minden olyan feltétel esetén, mely nem ellenőrizhető egy HTTP lekérés révén, manuális interakcióra van szükség.

Utoljára szerkesztve: 2021. július 20.

Kapcsolódó témák





Kapcsolódó gyűjtemények

Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!