Javadalmazás / Munkabér

Egy vállalkozás életének egyik kulcskérdése az, hogy hogyan díjazza munkatársait. A megfelelő munkavégzésért munkabér jár, a kiemelkedő teljesítményt jutalmak, ösztönzők díjazhatják.

A munkatársak javadalmazása lehet nagyon egyszerű és a végtelenségig finomított rendszer: de bármilyen is, jelentősen befolyásolja a munkatársak közérzetét, elégedettségét és persze a személyi költségek révén a cég pénzügyi működését, és végső soron a sikerességét. 

Már az új kollégák toborzásánál fontos szempont és döntés, hogy milyen keretből gazdálkodunk: ezt tartjuk az egyik legfontosabb befektetésnek, és a legkiválóbb (ennek megfelelően drága) munkaerőt próbáljuk megfizetni, akiről azt gondoljuk, hogy „minden pénzt megér” a tapasztalata, vagy olyat keresünk, akinek a bére a közterhekkel együtt belefér a költségvetésünkbe.

Feltétlenül fontos, hogy a piaci versenyben az adott munkakörnek megfelelő bérszintet kínáljuk, hiszen e nélkül nem tudunk felvenni megfelelő embereket. Ugyanakkor az is fontos szempont, hogy később hogyan lehet a munkavállalót megtartani és megakadályozni, hogy a megszerzett tudással együtt elhagyja a céget, vagy hogyan lehet motiválni, nagyobb teljesítményre ösztönözni, anélkül hogy folyamatosan emelni kellene a bérét, hiszen azt nem bírja egy vállalkozás sem vállalni.

Ha a bérezésről beszélünk, tudni kell, hogy a munkavállalók nem csak a havi bérükben gondolkodnak, hanem a juttatások különböző terjedelmű skálájára – azaz a teljes kompenzációs csomagra – irányul a figyelmük. A cégek ezért arra törekszenek, hogy az alapbér mellett a juttatások egyéb formáinak ösztönző szerepét is ki tudják használni. 

Ezek alapján hogyan áll fel egy jó javadalmazási/kompenzációs rendszer?

A munkavállalók – a munkaszerződésben szabályozott – kompenzációs csomagja alapvetően bér jellegű és béren kívüli juttatásokból áll. A megfelelő, piaci összevetésben is vonzó béreket illetően információkat nyerhetünk a szolgáltatóktól, fejvadászoktól, de maguktól a jelentkezőktől is. Ezek általában iparági szektorokat, vállalatméreteket, munkaköröket és szenioritást tükröző adatok, melyek egy az egyben nyilván nem alkalmazhatók, de orientációt adhatnak. 

A bér jellegű juttatások az alapbér mellett – a szervezet és a munkakör jellegének megfelelően – a különböző pótlékok, bónuszok, jutalmak lehetnek, melyek zömmel eredménytől, teljesítménytől függenek.

A teljesítmény értékelése és jutalmazása az egyik legnehezebb és legkevésbé kedvelt területe a HR-nek, pedig az átlagostól eltérő teljesítmény (akár elmarad attól, akár kiemelkedik belőle) jelentősen befolyásolja a vállalat eredményességét. A teljesítményhez kapcsolódó bért egy-egy értékelt időszak, negyedév, fél év vagy év végén kaphatja meg a munkatárs. 

A béren kívüli juttatások (cafeteria jellegű juttatások) rendszerét az utóbbi időben olyan adókötelezettségek terhelik, amelyek miatt a vállalkozások már nem igazán gondolkodhatnak ebben a juttatási fajtában. Jelenleg a legnépszerűbb béren kívüli juttatás a SZÉP-kártya, illetve a készpénzkifizetés az, amit adóterhei mellett is vállalnak a munkáltatók.

Kevésbé „hazavihető” vagy személyre szabott ugyan, de a béren kívüli juttatások között azért feltétlenül érdemes a munkakörnyezetre, a munkaeszközök színvonalára, a kommunikációs eszközök, telefonok, otthoni internetelérések, irodai szolgáltatások (tea, kávé, nasi, babzsák stb.), tréningek, csapatépítők lehetőségeire is gondolni, mert jelentősen befolyásolhatják a munkatársak közérzetét, motiváltságát és ezen keresztül a cég teljesítményét, sikerességét.

Ide kapcsolódik a munkabeosztás és a home office munkavégzés lehetősége is, ami sokáig egyfajta juttatás vagy kedvezmény volt a munkáltatói kínálatban: nők, kisgyermekes szülők, messze lakók, bizonyos időszakokban elmélyülést, zavartalanságot igénylők kvázi kedvezményként élték meg az otthoni munkavégzés lehetőségét.

A cég számára nem bér jellegű költség, de a munkatársak jó érzését, a sokat emlegetett munkáltatói brandinget, a munkahelyi „well beinget” jelentősen befolyásoló tényezők a színvonalas, modern, jól működő eszközök és a könnyen értelmezhető, egyértelmű szabályzatok, amelyek a home office létet megkönnyítik. 

Utoljára szerkesztve: 2021. október 7.

Kapcsolódó témák








Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!