Hozam

A hozam a különböző befektetéseken elért eredmény, egészen pontosan a befektetett tőke növekménye.

Legfontosabb kapcsolódó témák

Árfolyamnyereség Tőkebevonás Osztalék

A hozam a befektetés eredménye vagy, hogy pontosabbak legyünk, a hozam a befektetett tőke növekménye. Mivel a tőkének is több megjelenési formája van, hozama is sok mindennek – részvényeknek, ingatlanoknak, kötvényeknek, tárgyi eszközöknek vagy akár immateriális javaknak is – lehet, nemcsak a pénznek.

A hozam nem keverendő össze a kamattal. Még az olyan pénzügyi befektetések esetében is hozammal kell számolni, mint a vállalati kötvények vagy az állampapírok, pedig azoknak van kamata is. Csakhogy a kötvények adhatók-vehetők is a futamidejük alatt, áruk pedig a kamatkörnyezet változásának függvényében maga is változik. A kamatot viszont mindig a névérték után fizetik, ezért a befektetés – azaz a megvásárolt kötvény – majd az eladásakor kapott ár vagy a lejáratkor kapott pénz (névérték+kamat) közötti viszonyt a hozam fogalma írja le jól.

A hozamszámítás fontos része az időtényező. A hozamról szinte mindig éves hozamként beszélünk, de sok esetben találkozhatunk éveken átívelő, közép- vagy hosszú távú befektetéssel is. Ilyenkor a kamatos kamat elvét alkalmazzuk: ha egy 100 forintos befektetésről azt mondjuk, hogy 10 százalék a hozama, akkor az első év végén 110 forintunk lesz. A második év végén azonban nem 120, mert a második év 10 százaléka már első évben elért 110 forintra értendő. Így a második év végén már 121 forintunk lesz, és – ilyen fix kamatszint mellett - már a 8. évre megduplázzuk a pénzünket. 

Megkülönböztethető bruttó és nettó hozam. Nettó hozam alatt a tiszta hozamot értjük, vagyis a díjak, adók, jutalékok, kezelési költségek levonása után megmaradó hozamot. A bruttó hozam még tartalmazza ezeket a kötelezettségeket, ezért nem igazán alkalmas az egyes befektetések tényleges teljesítményének összehasonlítására. 

Minden befektetés fontos paramétere az elvárt hozam, vagyis saját várakozásunk arról, hogy az adott befektetéstől mekkora hozamot remélünk. Alapértelmezésben igaz, hogy minél nagyobb hozamot szeretnénk elérni, annál kockázatosabb befektetést kell választanunk, ha azonban megelégszünk az alacsony hozammal, akkor nem kell akkora kockázatot vállalnunk. 

Az elvárt hozam másik fontos megjelenési formája a megtérülési idő. Ez azt mutatja meg, hogy a befektetett tőke mennyi idő után térül meg a befektetésből elért hozamokból. 

Utoljára szerkesztve: 2021. július 28.

Kapcsolódó témák





Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!