Cégbejegyzés

A cégbejegyzés az a hivatalos eljárás, amivel egy vállalkozás létrejön.

Ha vállalkozást akarunk indítani, mindenekelőtt be kell jegyeznünk egy céget. Érdemes végiggondolni, milyen cégformát választunk, hiszen a vállalkozási forma határozza meg az adminisztrációs kötelezettségeket és terheket, az adózási és tőkebevonási lehetőségeket, és persze a tevékenységért viselt felelősség mértékét is.

A legegyszerűbb és legolcsóbb vállalkozási forma (mely ugyanakkor még nem minősül gazdasági társaságnak) az egyéni vállalkozás. Az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdését be lehet jelenteni személyesen vagy meghatalmazott útján, valamint elektronikus úton is. Online ügyintézés során meg kell adni a szükséges adatokat (pl. személyi adatok, adóazonosító jel, tevékenységek stb.) az erre rendszeresített nyomtatványokon, és azokat az Ügyfélkapu segítségével kell megküldeni az ügyintéző szerv(ek) számára.

Azt tudni kell, hogy egyéni vállalkozó esetén ugyan személyesen is közre kell működni a vállalkozás munkájában, de ez nem akadálya annak, hogy alkalmazottat foglalkoztassunk. Fontos tudni, hogy egyéni vállalkozóként teljes vagyonunkkal felelünk a tevékenységünkből adódó kötelezettségekért. Egyéni vállalkozói tevékenységünket legfeljebb 2 éves időtartamra bármikor szüneteltethetjük.

Ha gazdasági társaságot alapítunk (bt. -t, kft. -t vagy éppen részvénytársaságot), akkor az alapítás némileg bonyolultabb; a cég fenntartása és megszüntetése is lényegesen többe kerül, és ügyvédre is szükségünk lesz. 

Gazdasági társaság alapításához társasági szerződést kell kötnünk részletesen bemutatva a cég alapadatait, tevékenységét, tulajdonosait stb. Ezt magunk is el tudjuk készíteni az interneten fellelhető számos minta egyikének felhasználása alapján, de kérhetjük ügyvéd segítségét is. Arra is ügyelnünk kell, hogy bizonyos tevékenységek engedélyhez kötöttek (ezen tevékenységeket jogszabályok rögzítik).

Az elkészült társasági szerződést közjegyző előtt közokiratba kell foglalni, vagy ügyvéd (vagy jogtanácsos) ellenjegyezheti az aláírási címpéldányt. Az okiratok elkészítése után 30 napon belül meg kell kérnünk a helyileg illetékes cégbíróságon cégünk bejegyzését e-mailben. A cím így fest: megye/főváros kukac iroda.e-cegjegyzek.hu.

A társasági szerződés aláírásával a társaság előtársaságként már működhet, de gazdasági tevékenységet még nem folytathat. A cégbírósághoz benyújtott kérelemmel megkezdődhet az is, bár a cégbíróságnak még 15 napja van a kérelem elbírálására. A bejegyzési kérelemmel egyúttal adószámot is igényelünk – és máris az adóhatóság látóterébe kerültünk.

A határidőkről, a benyújtandó dokumentumok köréről, a fizetési kötelezettségekről és még számos területtel kapcsolatban részletes információkat kaphatunk a Személyre Szabott Ügyintézési Felületen (a vállalkozás menüpont, cégek működtetése almenüre kattintva).

Utoljára szerkesztve: 2021. július 30.

Kapcsolódó témák








Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!