0%

Alaptőke / Alapító tőke / Törzstőke / Jegyzett tőke

Az alapító tőke esetében (bár több névvel illetik és cégformánként eltér a minimum összege is) alapvetően arról a tőkéről van szó, amelyet a tulajdonosok véglegesen a vállalkozás rendelkezésére bocsátanak.

Minden gazdasági társaságnak, cégnek szüksége van egy adott pénzösszegre, amelyből elindulhat és amely később arra szolgál, hogy abból helytálljon tartozásaiért – amennyiben az egyéb forrásai erre nem elegendők. Ez az alapító tőke, amelyet cégformánként másképp és másképp neveznek és a törvényileg előírt minimumértéke is eltérő (a legáltalánosabban működtetett kft. esetében jelenleg 3 millió forint).  

A részvénytársaságnál alaptőkének, a kft.-nél jegyzett tőkének hívják ezt, de a lényege alapvetően ugyanaz: ez az a tőke, amelyet a tulajdonosok a vállalkozás alapításakor időbeli korlátozás nélkül betettek a cégbe. Vagyis a jegyzett tőke nem jár vissza egy bizonyos idő elteltével, és nem nagyon lehet belőle kivenni sem, csak szigorúan meghatározott esetekben. 

Az alapító tőkének elvileg mindvégig el kell érnie a törvényileg előírt minimumszintet mindaddig, amíg a cég működik. Ez csak akkor jár vissza a tulajdonosoknak, ha a cég megszűnik és még marad pénz a kötelezettségek kifizetése után. Amennyiben egy tulajdonostárs menet közben akar kiszállni, akkor a többiek kivásárolhatják, ekkor az általa betett rész aktuális megállapított értékét kifizetik neki, és ezzel megveszik a tulajdoni hányadát. Ilyenkor a vételár a cég teljesítményétől függően lehet magasabb vagy alacsonyabb is az eredeti alapító tőkénél.

Szerencsés esetben a cég olyan jól működik, hogy a mindennapi kiadásokra, a beruházások finanszírozására, az ilyen-olyan kötelezettségei kielégítésére van elegendő pénze: ez lehet a cash flow, az eredménytartalék vagy számos más eszköz. Általában nem jelent jót, ha egy cégnél a jegyzett tőkéhez kell hozzányúlni bizonyos kötelezettségek rendezésére, de néha azért előfordul ilyesmi. Ilyenkor a hiányzó részt tőkeemeléssel kell pótolni. 

Utoljára szerkesztve: 2021. július 5.

Kapcsolódó témák







Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!