Jelenérték / Pénz jelenértéke

A jelenérték valamely jövőbeni időpontban rendelkezésre álló vagy esedékessé váló pénzösszeg mai értéke.

Könnyen belátható, hogy nem mindegy, hogy valamely összeg ma áll rendelkezésre vagy majd csak mondjuk egy év múlva. Ha egyébként minden más körülmény azonos, nyilván mindenki jobban örül, ha ma kapja meg a kérdéses összeget, mint egy év múlva, hiszen időközben be tudja azt fektetni. Ebből következik, hogy ugyanaz a pénzösszeg ma értékesebb, mint holnap (vagy egy bármilyen későbbi időpontban).

Ha ezt belátjuk, akkor azzal valójában felismertük, hogy a pénznek van ún. időértéke. Ebből az is adódik, hogy két különböző időpontban rendelkezésre álló vagy esedékes pénzösszeget nem lehet csak úgy simán összeadni vagy éppen kivonni egymásból. 

Ahhoz, hogy összehasonlíthatók (összeadhatók vagy kivonhatók) legyenek, egy közös időpontra kell kiszámolni az értéküket. Ebben segít a jelenérték-számítás: egy képzeletbeli időegyenesen különböző időpontokban esedékes pénzösszegek mai értékét határozza meg.

A jelenérték tehát nem más, mint a jövő bármely időpontjában rendelkezésre álló pénzösszeg mai időpontra számított értéke. A jelenérték kiszámítása diszkontálással történik. 

A különféle befektetési, beruházási lehetőségeket mérlegelő befektető vagy vállalkozó számára a jelenérték-számítás abban nyújt segítséget, hogy eldöntse, melyiket érdemes választania, hiszen minden befektetési, beruházási lehetőség más és más időpontokban jelent kiadásokat és hoz bevételeket. 

A jelenérték-számítás segítségével lehet – az egyes befektetési, beruházási alternatívák cash flow-jából kiindulva – a különböző jövőbeni időpontokban esedékes pénzösszegek értékét a mai időpontra átszámolni, majd összesíteni. Ez alapján pedig már eldönthető, hogy melyik lehetőség jövedelmezőbb: minél nagyobb a mai értéke, azaz a (nettó) jelenértéke egy befektetésnek, annál értékesebb, jövedelmezőbb a befektetés.

Utoljára szerkesztve: 2021. augusztus 24.

Kapcsolódó témák




Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!