Angyalbefektetői adókedvezmény / Angyal-lajstrom / Startup-lajstrom

Az angyalbefektetői kedvezmény a startup cégek (korai fázisú vállalkozások) első magánbefektetőinek (azaz közkeletű nevükön az angyaloknak) lehetővé teszi, hogy az ilyen vállalkozásokban szerzett részesedések bekerülési értékével a befektetők csökkenthessék a társasági adó alapjukat.

Az adókedvezmény célja, hogy csökkentse a céges formában működő angyalbefektetők kockázatát, és ilyen módon ösztönözze az üzleti angyalokat, hogy korai fázisú, innovatív startupokba fektessenek be (azaz tőke biztosításával tulajdoni részesedést szerezzenek benne).

A kedvezménnyel az angyalbefektető az adózás előtti eredményét a befektetett összeg (amibe az esetleges későbbi tőkeemelés is beletartozik) háromszorosával csökkentheti a befektetés adóévében és az azt követő három adóévben, egyenlő részletekben. Az adózás előtti eredmény adóévenként és korai fázisú vállalkozásonként legfeljebb 20 millió Ft-tal, azaz négy év alatt összesen maximum 80 millió forinttal csökkenthető. Az érvényesíthető adókedvezmény mértékét és feltételeit a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvény szabályozza.

Mivel az adókedvezmény biztosítása „de minimis” (azaz csekély összegű) támogatásnak minősül, így az EU támogatási előírásainak megfelelően azt nem vehetik igénybe az üzleti angyalok, amennyiben az alábbi ágazatokban működő startupokba:

  • halászat és akvakultúra;
  • mezőgazdasági termékek elsődleges termelése;
  • mezőgazdasági termékek feldolgozása és forgalmazása;
  • exportra irányuló kereskedelem

valamint az alábbi főtevékenységet végző startupokba fektetnek:

  • szállítás, szállítmányozás;
  • kereskedelem;
  • ingatlanügyletek
  • esetében.

Az adókedvezmény igénybevételének feltétele, hogy mind a befektetést befogadó startup, mind pedig az ilyen vállalkozásokba befektető gazdasági társaság (angyalbefektető) kérje a nyilvántartásba vételét (azaz lajstromozását) a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál

A hivatal előtti eljárás díjmentes és teljes körűen elektronikusan is intézhető, az űrlapok innen tölthetők le.

Utoljára szerkesztve: 2021. szeptember 7.

Kapcsolódó témák










Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!