Projektköltségvetés

A projektköltségvetés a projekt pénzügyi szükségleteinek terve.

Valamely projekt költségvetésének kidolgozását mindenképpen megelőzi magának a projektnek a „kitalálása”: adott ötlet alapján, meghatározott lépéseken keresztül milyen eredményeket kíván elérni a vállalkozás. Csakis ezeknek az alapos átgondolását követően lehet és érdemes a projekt költségvetésének összeállításához fogni. 

Általános értelemben egy projekt költségvetése a projekt pénzügyi szükségleteinek terve, tartalmazza az összes olyan költséget, amely a projekt sikeres megvalósításához szükséges. Magában foglalja a kezdeti beruházások mellett a bér-, anyag-, adminisztrációs, működési és marketingköltségeket egyaránt. 

Ha a vállalkozás a projektjét részben vissza nem térítendő támogatásból kívánja finanszírozni, akkor a projekt tervezése során az adott pályázat előírásaira és feltételeire is figyelemmel kell lennie. A pályázati felhívások minden esetben tartalmazzák, hogy az adott pályázat keretében milyen tevékenységekre és milyen költségekre lehet támogatást igényelni.

Ily módon tehát a megvalósítani kívánt projekt költségvetése a teljes költségen belül tovább bomlik ún. elszámolható és nem elszámolható költségekre. Támogatást kizárólag az elszámolható költségekre lehet igényelni. Az adott pályázatnál elérhető támogatásintenzitás mutatja meg a támogatásnak az elszámolható költségekhez viszonyított maximális arányát. Ez szinte soha nem 100%: a vissza nem térítendő támogatás leggyakrabban kiegészítő jellegű finanszírozást jelent a projekt megvalósításához.

A megvalósítás során a projekt finanszírozása szempontjából tehát a vállalkozásnak magának kell saját erőből vagy saját forrásból előteremtenie az elszámolható költségek támogatásból nem fedezett részét, valamint a nem elszámolható költségeit is.

Utoljára szerkesztve: 2021. július 20.

Kapcsolódó témák




Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!