PIN kód

A PIN kód egy jellemzően 4, néha 6 jegyből álló számsor, aminek elkérésével a szolgáltató – bank, internetes felület vagy bármilyen más szolgáltató – rendszerei meggyőződnek arról, hogy valóban az adott ügyfél lépett velük kapcsolatba. A PIN kód lényege, hogy csak az ügyfél ismeri, maga a szolgáltató sem tudja a számsort.

Legfontosabb kapcsolódó témák

CVV/CVC kód Bitcoin Simple

A PIN kód általában egy 4 jegyű számsor, ami arra hivatott, hogy a felhasználó azonosítsa magát a szolgáltatónál, hogy valóban személy szerint ő lépett kapcsolatba a céggel. PIN kód védi a telefonunk SIM kártyáját, a bankkártyánkat, és még számos más helyen kérnek PIN-t ahhoz, hogy valamit elintézhessünk. 

A PIN kód lényege, hogy csak mi ismerjük, azt maga a szolgáltató sem tudja. A bankunk sem ismeri és nem is ismerheti PIN kódunkat, éppen ezért, ha elfelejtjük, hiába kérjük, hogy mondja meg, ez nem fog sikerülni, helyette újat kell generálni, és ez eltarthat egy darabig.

Más a helyzet a telefonunk kódjával, ami a SIM kártyánkat védi. Ott ugyanis a szolgáltatótól kapunk egy másik, ún. PUK kódot is, amivel visszanyerhetjük az elfelejtett kódot. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a telefontársaság őrzi a SIM kártyánk PIN kódját, de olyan titkosítást és belső protokollokat működtet, hogy ahhoz senki nem fér hozzá. 

A PIN kód jó, de nem elégséges eszköz a biztonság megőrzésére, ezért kell manapság a bankokban többfaktoros azonosítást végezni, nekünk pedig kiemelten vigyázni a kódjainkra. Általában javasolt, hogy a különböző helyeken különböző PIN kódokat adjunk meg, és ezek ne kapcsolódjanak publikus információkhoz, azaz például ne a születési dátumunkból generáljuk. 

A legtöbb ember ettől függetlenül fejből tudja a bankkártyája PIN kódját, mert azt sokszor kell használni. Csakhogy PIN kódot most már olyan sok helyen kérnek, hogy ennyi különböző szám megjegyzése nehézségeket okoz az embernek, a papírfecnikre írogatás pedig nem biztonságos, és nem is kényelmes. A legjobb megoldás egy erre szolgáló alkalmazás letöltése, ami tárolja a különböző kódjainkat, és elég megjegyezni azt az egyet, amivel őt megnyitjuk.

Utoljára szerkesztve: 2021. augusztus 6.

Kapcsolódó témák


Kapcsolódó gyűjtemények

Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!