Piackutatás

Általában piackutatásnak azt a tevékenységet nevezik, amelynek során felmérjük, hogy milyen igény van arra, amit kitaláltunk. De nemcsak erről van szó: fogékonynak kell lennünk arra, amit a piacon látunk, mert biztos, hogy érdemes az elgondolásunkat a fogyasztók igényeihez igazítani.

Legfontosabb kapcsolódó témák

SWOT-analízis Validálás / Validáció One-pager

Egy vállalkozás indításakor, jó, ha előre körülnézünk azon a piacon, amire a termékünket vagy a szolgáltatásunkat szánjuk, hiszen meg kell ismernünk a már létező kínálat, és kereslet jellemzőit. A piackutatást megrendelhetjük profiktól, de kisvállalkozóként nem biztos, hogy erre van pénzünk. Szerencsére ennek a munkának nagy részét magunk is elvégezhetjük részben az internet segítségével, részben személyesen: ezt viszont hiba lenne megspórolni. 

A piackutatást kezdjük azzal, hogy felkutatjuk, hogy milyen a mienkhez hasonló termékek elérhetők a potenciális vevőkör – azaz célcsoportunk – számára. A hasonlóság szónak itt nagy jelentősége van, ne az ugyanolyanokat keressük, hanem azokat, amelyek kis jóindulattal akár helyettesíthetik is a mienket. Ha megvan a lista, alaposan meg kell vizsgálni a kapott terméklistát, és a gyártókat is. 

Az első kérdés, amit felteszünk magadnak, az legyen, hogy az egyes termékekkel kapcsolatban mit (milyen tulajdonságot) domborítanak ki szívesen az eladói. Ha találunk olyat, ami sok termék esetében közös, akkor valószínűleg olyasmire bukkantunk, ami fontos a fogyasztóknak, de persze az is lehet, hogy a sok gyártó vagy szolgáltató esett ugyanabba a csapdába, koppintották a másikat vagy saját elképzeléseikből indultak ki. Szükségünk lesz tehát egy kontrollcsoportra, legyenek ők a fogyasztók. 

Ehhez meg kell keresnünk az adott termékekről szóló fogyasztói csoportokat. Sok termékről vannak szakosodott oldalak, amelyek ritka kivételtől eltekintve nem függetlenek, de információt itt is találunk. Nézzük meg a kommenteket a konkurencia Facebook-bejegyzései alatt. Mit mondanak a hasonló termékekről a fogyasztók, mennyire fedi ez azt, amit a gyártók üzennek? Ha a két dolog nem fedi egymást, akkor egyértelműen megvan a piaci rés: valakik valamit akarnak, de nem pont olyat találnak a piacon. 

Ha nincs komoly és látványos piaci rés, nézzük meg azt, hogy a listán szereplő termékek közül melyiknek van a legnagyobb sikere, és az mit állít magáról. Ha sikeres termékek között van kapcsolat, akkor a mi termékünknek is ezekben a tulajdonságokban kell kiemelkedően jól szerepelnie. Ha ellenben olyan vásárlói igényt fedezünk fel, amelyet mások nem tudnak, vagy nem akarnak kielégíteni, akkor tegyük fel magunknak a kérdést, képesek lennénk-e elfogadható áron megoldani ezt a feladatot és lefoglalni magunknak ezt a részpiacot. Manapság minden a specializációról szól, egy szűk, de hálás és elkötelezett vevőkből álló részpiac aranyat érhet. 

Sajnos nem lehet mindent fotelből megoldani. Sok potenciális versenytárs áráról, sikerességéről nem fogunk információt találni a neten. Ha van idő rá, a nyakunkba kell venni a várost vagy az országot, és szétnézni a piacon személyesen is, érdeklődni akár őszintén, piacra lépő vállalkozóként, akár „álcázva” vásárlóként. Sok hasznos információt szerezhetünk így, amiből meg tudjuk válaszolni az üzleti tervünk részeként elkészítendő marketingterv legfontosabb kérdéseit. 

Utoljára szerkesztve: 2021. október 7.

Kapcsolódó témák






Kapcsolódó gyűjtemények

Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!