Közösségi formatervezési minta

A közösségi formatervezésiminta-oltalom az Európai Közösség egészére kiterjedő egységes oltalom, amelynek a tagállamok mindegyike tekintetében azonos a jogosultja, és amely a tagállamok mindegyike tekintetében egyidejűleg és egységesen keletkezik, illetve szűnik meg.

  • + Egyetlen bejelentéssel, egyetlen nyelven, aránylag olcsón az Európai Unió valamennyi tagállamának területére egyidejűleg, egyetlen eljárásban szerezhető meg az oltalom.

  • - Az oltalom megszűnhet, ha akár csak egyetlen tagállamban felmerül olyan ok, amely az oltalom fennállását befolyásolja.

A közösségi formatervezésiminta-oltalom olyan jogi eszköz az Európai Unióban, amely fontos szerepet tölt be az egységes belső piac működésében azáltal, hogy megkönnyíti az áruk és a szolgáltatások tagállamok közötti szabad áramlását.

A közösségi formatervezésiminta-oltalmi rendszert a közösségi formatervezési mintáról szóló közösségi rendelet hozta létre. A közösségi formatervezésiminta-oltalmi rendszert az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) működteti. 

A magyar szabályozástól eltérően a közösségi formatervezésiminta-oltalmi rendszer különbséget tesz a lajstromozott és a lajstromozás nélkül oltalomban részesülő közösségi formatervezési minta között. 

A lajstromozott közösségi formatervezési minta oltalma esetében bejelentést kell tenni, és a valamennyi tagállamra kiterjedő oltalom az engedélyezési eljárás eredményeképpen keletkezik. Az oltalmi idő 5 év, amely négy ízben további 5-5 évre meghosszabbítható díjfizetés ellenében, azaz az oltalmi idő akár 25 év is lehet.

A lajstromozás nélküli mintaoltalom – a szerzői jogi védelemhez hasonlóan – külön eljárás lefolytatása nélkül biztosít valamennyi tagállamra kiterjedő hatályú, egységes védelmet. Az oltalom a mintának az Európai Unión belül történő első nyilvánosságra jutásával, automatikusan keletkezik. Az oltalmi idő azonban csak 3 év, és kizárólag az oltalom alatt álló minta szándékos utánzása elleni fellépésre ad lehetőséget.

Az oltalomképesség alapvető feltételei ugyanakkor mindkét esetben azonosak: a minta akkor állhat oltalom alatt, ha megfelel az újdonság és az egyéni jelleg követelményeinek, azonos továbbá a mintaoltalom terjedelme, hatálya, valamint azoknak a körülményeknek a köre, amelyek fennállása esetén a minta nem részesíthető oltalomban, illetve oltalmának megsemmisítése kérhető (kizáró okok).

Utoljára szerkesztve: 2023. október 24.

Kapcsolódó témák


Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!