Jövedelmezőségi mutatók

Egy cég sikerességét elsősorban a jövedelmezősége, nyereségtermelő képessége alapján ítélik meg. A puszta számok azonban önmagukban keveset mondanak arról, mennyire jól működik egy vállalkozás, jóval beszédesebbek a jövedelmezőségi mutatók, amelyek az elért eredményt a vállalkozás egyéb paramétereihez viszonyítva adják meg, megteremtve ezzel az összehasonlíthatóság lehetőségét. Számos fajtájuk létezik attól függően, hogy milyen területet leíró folyamatokat szeretnénk vizsgálni.

Egy cég sikerességéről önmagában keveset árul el, hogy egy adott üzleti évben mekkora jövedelmet termelt, mennyi volt például az adózott eredménye. Ahhoz, hogy képet tudjunk alkotni arról, hogy ez adott esetben jó vagy rossz teljesítmény, viszonyítani kell tudni valamihez. 

A vállalkozás jövedelmezősége sokféleképpen mérhető. Bárhonnan is indulunk el, minden esetben valamelyik eredményadatot (EBIT, EBITDA, adózott eredmény) viszonyítjuk a vállalkozás valamely más jellemző adatához, például az árbevételhez, a befektetett eszközökhöz vagy épp a saját tőkéhez. Az így képzett értékek a jövedelmezőségi mutatók, amelyek révén már válaszolni tudunk olyan egyszerű kérdésekre, mint például

  • egységnyi árbevétel elérésével mekkora adózott eredményt termel a cég? Vagy épp
  • egységnyi saját tőke befektetése mekkora profitot hozott a vállalkozásnak? Ennek alapján mennyi idő alatt várható a tőke megtérülése.

Persze ezek az adatok önmagukban még mindig nem sokat mondanak arról, hogy jól működik-e a cég, de már jóval beszédesebbek a puszta számoknál. Összevethetjük például azzal, amit adott évben versenytársaink elértek vagy a piacunkat jellemző átlagos szinttel (valamilyen benchmarkkal). De a cég fejlődését is nyomon követhetjük használatukkal, ha a vállalkozás által a különböző időszakokban elért értékeket hasonlítjuk össze. 

Nos, ezeket a jövedelmezőségi mutatókat – gyakran használják a megtérülési mutató kifejezést is – a cégvezetők, illetve a befektetők pont erre használják – mindig a vizsgálat céljához kiválasztva a legmegfelelőbbet. 

A leggyakrabban az alábbi mutatókkal találkozhatunk

  • az átlagos fedezeti hányad, amely azt mutatja, hogy az értékesített termékekből milyen mértékben tudja a vállalkozás fedezni a működési költségeket.
  • a tőkearányos jövedelmezőség (ROE – Return on Equity), amely révén arról alkotható kép, hogy a kötelezettségek teljesítése után milyen megtérülést értek el a tulajdonosok.
  • az eszközarányos jövedelmezőség (ROA – Return on Assets), amely a befektetett eszközökhöz méri az adózott eredményt. Iparágon belüli összehasonlításra ez a leggyakrabban használt mutató.
  • az eszközmegtérülési mutató (ROI – Return of Investment), amellyel egy-egy konkrét befektetés (például egy beruházás) megtérülése vizsgálható.

Ezek a mutatók arra jók, hogy összehasonlíthatóvá teszik a különböző cégek teljesítményét, ami fontos visszajelzés lehet a cégvezetésnek vagy a befektetőknek. Az összehasonlíthatóságnak azonban vannak határai. Szektoronként nagyon eltérő értékek jellemzők: a logisztikai ingatlanfejlesztés megtérülése lényegesen gyorsabb, mint az irodapiaci vagy a szállodaipari ingatlanoké például, még akkor is, ha azonos iparág, az ingatlanfejlesztés egyes szegmensei.

Utoljára szerkesztve: 2022. május 29.

Kapcsolódó témák




Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!