Biometrikus azonosítás

Biometrikus azonosításnak nevezzük az emberek felismerésének azokat a módszereit, melyek az emberi test egyéni jellegzetességein alapulnak. Ilyen lehet az ujjlenyomat, az írisz vizsgálata, a vénaszkenner, a hang alapú azonosítás vagy az arcfelismerés.

Biometrikus azonosításról akkor beszélünk, amikor úgy döntjük el valakiről, hogy kicsoda, hogy ehhez egyedi és megmásíthatatlan testi jegyeit használjuk fel. Az ember számos csak rá jellemző jegyet visel magán, ami alkalmas lehet a biometrikus azonosításra. Ilyen az arcunk, ami felismerhetővé tesz bennünket, az ujjlenyomatunk, a szemünk vagy mondjuk a DNS-ünk. 

A különböző biometrikus azonosítók megbízhatósága – vagyis, hogy mondjuk 1 millió esetből hányszor tévednek – más és más, ahogy alkalmazásuk költsége sem egyforma, ezért nem mindegyik alkalmas mindenféle azonosítási feladat elvégzésére. 

Az ujjlenyomat-leolvasók például nem tartoznak a legmegbízhatóbb biometrikus azonosítók közé, viszont áruk elérhető, azaz előbb nyerjük meg a lottó ötöst, mint hogy bárki, aki megtalálja a telefonunkat, be tudjon lépni a saját ujjlenyomatával. Tehát a célnak megfelel. Ugyanígy a hangfelismerés is tévedhet, de ahhoz elég megbízható, hogy a bank használja a többlépcsős azonosítás egyik lépéseként. 

A biometrikus azonosítók nagy előnye, hogy nemcsak azt tudjuk velük eldönteni, hogy valaki tényleg az-e, akinek kiadja magát, hanem ki is tudunk a segítségükkel választani valakit egy anonim embercsoportból. Ez számos olyan területen lehet hasznos, ahol az azonosítás többi formája [egy eszköz (telefon) birtoklása, vagy egy információ (pl. PIN kód) ismerete] nem lenne használható. 

A biometrikus azonosítás lehet aktív vagy passzív, aszerint hogy az azonosítandó személynek közre kell-e működnie ahhoz, hogy ténylegesen azonosítsák. Az arcfelismerés jól megoldható az aktív közreműködésünk nélkül is, de az íriszazonosításhoz közelről bele kell néznünk egy szerkezetbe.

A ma működő legelterjedtebb biometrikus azonosítási rendszerek az ujjlenyomat-olvasás, az arc, a hang és a szem (azon belül az írisz mintázatának) felismerése, a vénaszkenner és a DNS-azonosítás.

Utoljára szerkesztve: 2021. október 23.

Kapcsolódó témák


Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!