Versenyképesség

A versenyképesség szűk értelemben azt jelenti, hogy a versenytársainknál jobb áron vagy jobb minőségű terméket tudunk kínálni úgy, hogy az nekünk is megérje. Tágabb értelemben azonban ennél jóval többről van szó.

Legfontosabb kapcsolódó témák

Árazás 4P Marketingmix

Hétköznapi értelemben a versenyképességen azt értjük, hogy egy vállalkozás a versenytársainál jobb áron jobb minőséget tud kínálni a fogyasztóinak. A két feltétel közül az egyik teljesítése is elegendő, persze csak akkor, ha a fogyasztóknak is feltűnik, hogy vagy az ár, vagy a minőség valóban jobb, mint a versenytársaké, de ennek a fogyasztó általi megítélése már részben a vállalati marketing és kommunikáció eredménye is.

Hiába árul két hamburgerező ugyanolyan jó minőségű hamburgert ugyanannyiért, ha az egyik egy szép panorámás helyen van, akkor a fogyasztók többre fogják értékelni, mint a másikat. Gasztrobloggerek szelfiznek a tájba vesző hamburgerrel, és a verseny máris eldől. Hacsak nem az a helyzet, hogy ehhez a helyhez kilométereket kell autózni, míg a másik, panoráma nélküli hely a belvárosban van. Akkor könnyen az ellenkezője is megtörténhet. Vagyis a versenyképesség számos tényező függvénye és ezek közé sorolhatók a fogyasztói igények is, illetve az azt a céges marketingbe leképezni próbáló modellek (pl. 4C vagy 4P) is. 

És ez még nem minden. A versenyelőny csak akkor válik valódi előnnyé, ha a portékát úgy állítjuk elő és olyan áron kínáljuk, hogy az nekünk is tisztes profitot hozzon. Ha olyan olcsón adom a hamburgeremet, hogy nekem sem éri meg vagy olyan drága forrásból szerzem be az alapanyagot, hogy sehogy sem adható nyereségesen, akkor valójában nem vagyok versenyképesebb, mint a konkurencia, aki tisztes profitot ér el a burgereivel. 

Ráadásul a versenyképesség nem egy pillanatfelvétel, van jövőbeli kiterjesztése is. Aki ma versenyképesebb, mint a konkurencia, az lehet, hogy csak a jövőben fog nagyobb profitot realizálni. Előfordulhat, hogy a vizsgált cég most azért ér el alacsonyabb nyereséget, mint a versenytársa, mert éppen befektetéseket eszközöl jövőbeli működési költségeinek csökkentése érdekében. Világos, hogy ha e beruházás nyomán a jövőben 3 helyett 2 alkalmazottal tud majd ugyanolyan kiszolgálást biztosítani a vevőinek, mint most, akkor ő a versenyképesebb vállalkozás a piacon.

Utoljára szerkesztve: 2021. július 21.

Kapcsolódó témák



Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!