Türelmi idő

A türelmi idő az az időszak, amikor a hitelfelvevő kamatot (és egyéb költségeket) már fizet, de tőkét még nem törleszt a felvett hitele után.

A hitelszerződés megkötését követően a hitelfelvevő a rendelkezésre tartási idő alatt egy vagy több részletben hívja le a hitel összegét. Alapszabály, hogy a hitelösszegek lehívását követően a hitelszerződésben meghatározott kamatperiódusok szerinti gyakorisággal (jellemzően egy- vagy háromhavonta) haladék nélkül meg kell kezdenie a kamatfizetést. Kérdés ugyanakkor, hogy a tőkét mikor kell elkezdenie törleszteni.

Erre vonatkozóan a türelmi idő, illetve annak vége ad iránymutatást. A türelmi idő az az időszak, aminek folyamán a hitelfelvevő a hitel tőkerészét még nem törleszti, csak annak kamatát (és a kapcsolódó egyéb banki díjakat) kell megfizetnie.

Az egyes hitelszerződésekben a szerződéskötéstől számítva a türelmi idő hosszabb, mint a rendelkezésre tartási idő, de rövidebb, mint a futamidő.

A türelmi idő végét követően veszi kezdetét a tőketörlesztés a hitelszerződésben meghatározott módon és ütemezés szerint.

A türelmi idő lehetséges hossza hitelkonstrukciónként más és más, az erre vonatkozó tájékoztatást a bankok kondíciós listái, illetve hirdetményei tartalmazzák. A türelmi idő hossza általában legfeljebb 1-3 év a szerződéskötéstől számítva. A megkötött hitelszerződés pontosan, azaz dátumszerűen meghatározza az adott ügylet esetében érvényes türelmi idő végét.

Utoljára szerkesztve: 2023. január 10.

Kapcsolódó témák


Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!