Saját forrás

A saját forrás a vállalkozás életében az a pénzeszköz, amit a tulajdonosok maguk bocsátanak a cég rendelkezésére. A saját forrás alapvetően kétféle módon keletkezhet, a jegyzett tőkéből és a felhalmozott tartalékokból.

A vállalkozások jelentős része egyetlen nyilvántartásban (ez a mérleg) kétféle módon tekint a vállalkozás vagyonára. A mérleg egyik oldala a forrásoldal, amely alapvetően a vállalkozás rendelkezésére álló pénzeket, forrásokat hivatott bemutatni. (A másik oldal az eszköz oldal, ami ugyanezt más szemszögből nézi, és a termelésben résztvevő eszközökre bontja a vállalkozás vagyonát. A két oldalnak mindig egyeznie kell.) 

A forrásoldal alapvetően két részből áll, a saját forrásokból és a kötelezettségekből vagy más néven idegen forrásokból. A saját forrás legfontosabb – bár nem mindig legnagyobb – része a jegyzett tőke, amelyről az alapításkor döntenek először a tulajdonosok, de később is megemelhetik, illetve akár csökkenthetik is. A jegyzett tőkéből le kell vonni a jegyzett, de még be nem fizetett tőkét, mert egy céget be lehet jegyezni úgy is, hogy a jegyzett tőke egy részét késleltetéssel fizetik be a tulajdonosok. 

A saját forrás többi tétele már a vállalkozásban felhalmozott tartalékokból tevődik össze. A legtipikusabb tartalék az eredménytartalék, ami akkor keletkezik, amikor a tulajdonosok döntenek az adózott eredmény felhasználásáról, vagyis arról, hogy ebből mennyit vesznek ki osztalék formájában vagy más módon a cégükből. A ki nem vett összeg az eredménytartalékba kerül. Vannak még más tartaléktípusok, de ennél fontosabb, hogy a saját tőke része a mérleg szerinti eredmény is. 

Ez némiképp meglepő, hiszen a mérleg szerinti eredmény egy része nem a cégé, abból például még nyereségadót is kell fizetni. A mérleg szerinti eredmény azért tartozik mégis ide, mert mégiscsak a cégben keletkezett, de keletkezése pillanatában még nem tudjuk, hogy mekkora része megy el adó formájában vagy hány százalékát veszik majd ki a tulajdonosok osztalékként. Vagyis amíg az eredmény felosztásáról nem döntenek a tulajdonosok, addig a mérleg szerinti eredmény a saját tőke része marad, aztán más mérlegkategóriákba kerül át. 

A saját tőkének elvben mindenkor finanszíroznia kell a cég működését, ha ehhez nem elég, akkor baj van: olyannyira, hogy ezt a helyzetet törvény is szabályozza. Eszerint ha a saját tőke két egymást követő üzleti évben sem éri el a kötelezően előírt jegyzett tőkét, akkor a cég 60 napon belül köteles gondoskodni az átalakulásról, a jogutód nélküli megszűnésről, esetleg más társasággal történő egyesülésről. 

Utoljára szerkesztve: 2021. augusztus 6.

Kapcsolódó témák








Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!