Finanszírozás

A finanszírozás egy rendkívül átfogó fogalom, amely alatt tulajdonképpen minden olyan megoldást értünk, amely a gazdasági társaságok működésének, beruházásainak és általában mindenféle lépésének a pénzzel való ellátását, biztosítását jelenti.

Egy cégben millió dolgot kell finanszírozni. Vannak rezsijellegű kiadások, mint például az irodabérleti díj, a fűtés vagy az internet díja, vannak forgóeszközök, amelyeket szintén folyamatosan finanszírozni kell. Ezenfelül folyamatosan vagy alkalmi jelleggel igénybe vehet a cég szolgáltatásokat, például a takarítást, futárszolgálatot, stb., amelyeket szintén finanszírozni szükséges. Végül pedig a finanszírozás legnagyobb szeletét a beruházások adják, amely magába foglalja néhány céges számítógép lecserélésétől kezdve a cégautók beszerzésén (vásárlásán vagy lízingelésén) át az olyan komoly lépéseket is, mint egy új gyártócsarnok megvásárlása, vagy felépítése és berendezése. 

Ezeket a változatos célokat hasonlóan változatos eszközökkel finanszírozhatjuk. A mindennapos, kisebb kiadásokat egy jól működő cég általában a saját pénzéből gond nélkül kifizeti, de ha nehéz tervezni a folyamatos bevételekkel, akkor számos likviditást segítő konstrukció elérhető. Például, ha nagy projektek végeztével jön be nagyobb bevétel, de időközben ki kell fizetni a futárt vagy az online tárhelyet, akkor lehet egy likviditási keretet igényelni bankunknál, amelyet – ha nem úszunk el a pénz visszafizetésével – általában elég olcsón fenn lehet tartani. Mindez folyamatos fizetőképességet jelent a kisebb kiadásokban, ezért sok vállalkozás fenntart egy ilyen kártyát. 

A forgóeszközök finanszírozására hasonló, de nagyobb összegű keretek érhetők el, általában kicsit szigorúbb, de messze nem betarthatatlan feltételekkel. 

A beruházások finanszírozásához pedig általában több helyről érkező pénz adódik össze. A legtöbb beruházást valamilyen arányban hitelből valósítják meg, amelyhez a bank önerőt követel meg. Előfordulhat az is, hogy valamihez állami vagy uniós vissza nem térítendő támogatás kérhető, amely nagyban segíti a beruházások megvalósítását. Az ilyen tipikusnak mondható esetekben tehát az önerő, a bankhitel és a támogatás hármasa alkotja a beruházás finanszírozási alapjait, de – különösen a startupok esetében – nem feledkezhetünk meg a kockázati tőke, vagy a közösségi finanszírozás szerepéről sem.

A finanszírozásnál egyszerre több dologra kell odafigyelni, hogy fenntartható és megnyugtató legyen (ehhez szükséges a cash-flow folyamatos figyelése, és persze egy megalapozott pénzügyi terv). Érdemes némi hitelkeretet fenntartani, hiszen ez egyfajta kenőanyag a cég motorjához, folyamatos fizetőképességet, megléphető beruházásokat jelent. 

Mindig számoljunk azonban azzal, hogy a hiteleket vissza kell fizetni, vagyis nem túl szerencsés, ha elszalad velünk a ló. Itt is érdemes bölcsen dönteni: a túlzott szigor miatt nem tudunk előrelépni, a könnyelműség miatt pedig eladósodhatunk – mindkettő a cégünk végét jelentheti idővel. Ahogy más esetekben is, itt is az arany középút a helyes irány.

 

Utoljára szerkesztve: 2023. február 13.

Kapcsolódó témák









Utoljára megtekintett fogalmak

A Start Up Guide Galaxis támogatója a Magyar Fejlesztési Bank.
Ez a SUG Galaxis 1.0 nyilvános tesztüzeme. Az oldallal kapcsolatos észrevételeidet, javaslataidat örömmel fogadjuk a hibabejelentes@startupguide.hu címen!

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekintendők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti, jogi tanácsadásnak, az információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogi következményért a kiadó felelősséget nem vállal.
Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége a megfelelő szakértőhöz! Ha az oldalunk aktualitását vesztett hibás információval találkozna, kérjük jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu!